|
"Ha mosolyogsz, ezernyi virág tündököl!
Ha nevetsz, ragyog rám a Nap!
Ha bánat ér, az égen villám dübörög!
És ha sírsz, minden jó meghal."
"Vállamon támaszkodik az ősz.
Néma minden, mint egy darab kő!
Üresnek érzem magam belül.
Ismeretlen szó lett a derű!"
"Nevetnék, de szívem szomorú,
mint síromon hervadt koszorú,
úgy emészt fel most a gyötrelem,
ezt szavakba nem is önthetem!"
"Még érezni akarom azt a sok forró,
lelkünket összeolvasztó édes csókot!
Még nem akarom eldobni az álmaim,
kettőnkről szóló gyönyörű ábrándjaim!"
"Láttam már nevetést, és síró arcokat.
Láttam értelmetlenül vívott harcokat."
"Te a csalódástól félsz, én pedig magamtól.
Könnyek csorognak körülöttem a falakból.
Te egy hazugságban élsz, és átragasztod rám!
Én neked adtam mindent, de te csak játszottál!"
"Mindenkiben ott a legősibb félelem:
Magányban nem lehet leélni életet!
Ha a sok csalódás teljesen szétszedett,
úgy nincs esélyed, hogy a szépet észrevedd!"
"Vele alszol el, s ébredsz fel,
pedig nincs is ott melletted!
Nyújtod kezed, nem éred el.
Nem érzed azt, hogy létezel!"
"Szerintem te pontosan tudod,
mit érzek én most, itt nélküled.
A szívem belül üresen kong,
akár egy elhagyott épület!"
|
