|
Sz.:
Még mindig nem gyógyult be a seb,
amit te ejtettél szívemen!
Pedig arról is én tehetek,
hogy kettőnk közt a vége ez lett!
Hiszen mindent én rontottam el,
szerelmünknek véget vetettem!
Azóta se tudom, miért tettem,
nem lett jobb tőle az életem!
Lehet, hogy csupán meg rémültem,
túlzottam a múltba mélyültem!
R.:
Sajnos nem tudom vissza csinálni,
de sose fogok mást úgy imádni,
mint amikor téged öleltelek,
bármerre léptél, én követtelek!
Sajnos túl szépnek tűnt, s nem hittem el,
hogy veled élem le majd életem!
Pedig mindig egyedül rád vártam,
fogadj vissza, ezerszer megbántam!
Sz.:
Régen számtalanszor csalódtam,
s nem akartam, hogy ilyen sorsra
jussak veled is, mert imádlak,
érted szakítok a világgal!
Csillag vagy, és ha nekem ragyogsz,
mosoly öleli minden napom!
Mégis nemet mondtam, mert féltem,
szemeden hogy nem vettem észre?
E kérdésen sokat tűnődtem,
túlzottan a múlthoz fűződtem!
2006. április 16. vasárnap
|
