Vers1:
Érzem, ahogy szétárad bennem a gonoszság,
Erre nincs okosság...
Hatalmas ládából osztják a hazugságot.
Ezt én csináltam magamnak, nem fogom rá hogy átok.
Kellene valami, vagy talán valaki,
Aki végre megérti a szavaim.
Érzem, ahogy szétárad bennem az ármány,
De még épségben áll az utolsó bástyám,
Ami ádáz harcot vív a gonosszal.
Nem engedi, hogy fejemet rosszra
Hajtsam. Inkább itt a puha párnám,
De ha meg őt találom meg, jön az ábránd:
A világ talán nem is olyan gonosz...
De rájössz, nem így van, és álmodban forogsz.
Én kutatom az utam, de mik is már a céljaim?
Ez a tudatlanság teljesen szétszakít.
A tükörképem felpofozhat.
Az élet halált okozhat.
De én belekezdtem, igaz még sokat hibázok.
De én belekezdtem, most már végig csinálom.
Nem tudok mindig minden próbát kiállni.
Vannak napok, hogy bennem csak a fájdalom virágzik.
Megesik, hogy hozzád pont közeledni próbálok,
A szemedben mégis utálatossá válok.
Pedig én neked csak az igazat mondom.
Talán túl sokat várok, ez az én nagy gondom.
Ha tényleg így van, akkor bármit is írhatok.
Nem akarom elhinni, hogy benned se bízhatok.

Refrén:
Mond, kiben bízzak? Mond, kinek higgyek?
Túlvilági érzés honol itt bent.
Elmondhatnám, de úgyse értenéd.
Túl sok üres szó repült már feléd.
Mond, kiben bízzak? Mond, kinek higgyek?
Mert a világon semmi nincs ingyen.
Ha szeretsz engem, én is szeretlek.
Ha rám nevetsz, én visszanevetek,
De ha sírsz, akkor tudd, én is sírok.
Szívből kérlek, ne ásd meg a sírom.

Vers2:
Érzem, ahogy szétárad bennem a szükség.
Kellenél nagyon, de már hiába is ütném
A vasat, mert régóta nem izzik a kemence.
Tudod, álmodoztam kettőnkről. Kérlek, ezért ne vess meg.
Most elköszönök tőled: Mindörökre viszlát!
Mert soha nem kerestél, mert soha nem hívtál.
Én meg csak álltattam magam, én a nagy marha.
Így kerül az élettől jókora öklös az arcba.
De nem tudom, tényleg mire számítottam?
Az élet játszmájából megint kiállítottak.
Kár lenne érte sírni, inkább elballagok,
És megfogadom: Többé csak magamra hallgatok.

Refrén:
Mond, kiben bízzak? Mond, kinek higgyek?
Túlvilági érzés honol itt bent.
Elmondhatnám, de úgyse értenéd.
Túl sok üres szó repült már feléd.
Mond, kiben bízzak? Mond, kinek higgyek?
Mert a világon semmi nincs ingyen.
Ha szeretsz engem, én is szeretlek.
Ha rám nevetsz, én visszanevetek,
De ha sírsz, akkor tudd, én is sírok.
Szívből kérlek, ne ásd meg a sírom.

Vers3:
Ne ásd meg a sírom, még kérlek, ne temess el.
Úgy érzem, a mai napon egy új részem fedeztem fel.
Itt van bennem a szikra, itt van bennem mélyen.
Te talán még nem érted, de én magamban érzem.
A múlt nem fog soha megváltozni,
De nagy hiba lenne ezért az időt átkozni.
Ha közeleg a vihar, attól még lehet álmodni.
Talán pont az eső fogja lelkem átmosni,
Kiölni a csalódást, feledtetni a bánatot,
Hogy könny nélküli szemmel nézhessem a világot.
Hogy a szemeimmel lássak, hogy a füleimmel halljak,
Hogy legyen, kiben bízhatok, ki támaszt nyújt a bajban.
Érzem, ahogy szétárad bennem a remény,
Mert mindig kell, hogy legyen egy utolsó esély.
Bár tartok tőle kicsit, még sokan megbánthatnak.
Ha széttárom a karjaim, egyesek akkor is támadnak.
Megint be fognak csapni, nagyon félek tőle,
Ez az őszinteség legnagyobb hátulütője.
Nyugtass meg kérlek! Mond, hogy nem álmodom!
Itt ez a pár kérdés, kérlek, őszintén válaszolj!

Refrén:
Mond, kiben bízzak? Mond, kinek higgyek?
Túlvilági érzés honol itt bent.
Elmondhatnám, de úgyse értenéd.
Túl sok üres szó repült már feléd.
Mond, kiben bízzak? Mond, kinek higgyek?
Mert a világon semmi nincs ingyen.
Ha szeretsz engem, én is szeretlek.
Ha rám nevetsz, én visszanevetek,
De ha sírsz, akkor tudd, én is sírok.
Szívből kérlek, ne ásd meg a sírom.

2010. november 24.