Vers1:
Előtted állok a szakadék szélén.
Én megállnék, hidd el, de elromlott a vészfék.
Belezuhanok, talán élve eltemet,
De a gödör aljából út csak felfelé vezet.
Te nevetsz, mert azt hiszed, ismered a világot,
De ha belegondolsz, rájössz, semmi se világos.
Megszületsz, élsz, meghalsz, a képlet kicsit hiányos.
Egy, kettő, három, s mire feleszmélsz, negyven.
Az asztalod üres, és a fél életed eltelt.
Ez a kósza gondolat lett az én átkom.
Keresem a kiutat, de sajnos nem látom.
A kapcsolat boldogság, a boldogság örök.
Több mint ezer szex és buli a köbön.
Szeretni valakit, át tűzön és vízen.
Te jó ég, de rég is éreztem már ilyet.
A boldogságot keresem, de valahogy nem találom.
Hogy lehet ez? Nem tudom. Talán rossz úton járok.
Olyan sok a kérdés, és csak kevésre van válasz.
Én kimondom, mit gondolok, ha akarsz, ezért utálhatsz.
De évek múltán rájössz, hogy a gyűlölet nem fegyver.
A gyűlölet egyedül csak téged temet el.
Én ezért nyitom szívem, és tárom szét a karjaim,
Mert nem akarok többé hazugságot hallani.
Kegyes hazugságok, azt meg mi a büdös francnak?
Hozzám ne így légy kegyes, már ezerszer elmondtam!
Ha a szemembe hazudsz, mégis mit vársz tőlem?
Hogy nézzelek így egy boldog, büszke főnek?
Ha neked ennyi elég, csak nézd a rohadt tévét.
Sok butító műsor, elméd messzebb, mint egy fényév.
Ott fekszik a porban, ott fuldoklik a sárban.
Én a szakadékban állok, de hozzád képest várban.
Szerintem nem fest rólam rosszat, ha nem érzem magam boldognak
Attól, ha a bulin egy részeg lány fülem nyaldossa.
Én inkább sírok, minthogy fű csaljon mosolyt arcomra,
Mert csak az igazi nevetés, ami mindent letarolhat.
Nekem nagyon fáj, hogy ha kint sétálok az utcán,
Csak nyomort kell látnom, sehol egy csepp vidámság.
Ha kevés a pénzed, sírsz, hogy nem tudsz megélni,
De ha sok a lóvé, mindenkit le kell nézni.
Mit jelent a mondat: „Köszönöm, ennyi elég.”?
Sokan nem tudják, mert mindig minden kevés.
Ha valamit elérünk, azt meg is kell tartani,
Mert minden változik, nem fog úgy maradni.
Ismerd meg magad, és ismerj meg másokat!
Nyisd ki a szemed, tedd félre az álmokat!
A valóságban élj, tedd életed rendbe!
Az álmoknak is lesz hely, milyent ezt megtetted.
Tudom, milyen érzés kérdőn nézni az égre,
De fentről nem jön válasz, hiába is kéred.

Refrén:
Az álmot, amit adtál nekem
A valóság emésztette fel.
Én neked adtam mindent magamból.
Senki se érthet üres szavakból.
A bánat, amit hagytál nekem
Igazi, és mindig velem lesz.
Valami fáj, megvonod a vállad.
A szeretteidnek ne fordíts hátat!

Vers2:
A szeretteid, tudod azok, akik szeretnek.
Veled vannak a jóban, és a bajban se felednek.
Sok rosszon mentem keresztül, de inkább már csak nevetek.
Ha átélnéd a sorsom, te se tennél mást a helyemben.
De akármi is történjen, a remény szikráját
Nem vehetik el tőlem, gyere, lelkem tüzét tápláld!
Te annyit látsz, hogy egyik pillanatban még nevetek,
A következőben pedig könny áztatja a szememet.
A két pillanat között bennem egy világ dől össze.
Nem akasztok ki többé egy képet se a szögre
Itt bent a szívemben, üres marad a színpad,
Hogy ne tépje újra ketté a felejtés kínja.
Mi zajlik vajon éppen kint a nagyvilágban?
Nem tudom, mert itt bent ülök csendben a szobámban.
Pappírra vetve minden kósza gondolatom.
Ebbe a pár sorba egész létem belefacsarom.
Te pedig hallgatod, így ott lehetek melletted,
Ha segítség kell, nyújtom karom, válladra teszem kezemet.
Én csak annyit kérek tőled, hogy nyisd ki a szemedet,
Ne fordíts nekem hátat, és soha ne feledd,
Hogy ígérni könnyű, de betartani nehéz.
Ha állod szavad, attól leszel igazán kemény.
Nem az izompólótól, nem a sok gyúrástól,
Nem a slusszkulcstól, és nem is a drága órádtól.
Nem a pénztárcád tesz emberré, nem is a hitelkártyád.
Az élet ennél ravaszabban keveri a kártyát.
Én tudom, hogy a jó sok pénzre tapadnak a kurvák,
De nem hiszem, hogy ennyi elég, magadat ne kurd át!
Én tudom, hogy a kirakott mell vonzza a srácokat,
De ők csak meg akarnak dugni, nem dédelgetnek álmokat
Házasságról, családról, pici gyerekekről.
Jó szándékból mondom, kerüld el eme fertőt!
Nem olyan nehéz, csak magadat kell adni,
Nem pedig a hazugságot két pofára falni.
Remélem, lefekszel ma éjjel, és holnap arra ébredsz,
Hogy igen, megérteted, miről szól az élet.
Emlékezz a múltra, és gondolj a jövőre,
De a jelenben élj, csak így juthatsz előre!
Én leírom, mert le kell, ki kell adnom magamból,
És ha nem sikerül jól, hát magamra is haragszom.
De egy valami biztos, nem üres szavakat dobálok.
Emlékszel rám majd akkor is, ha utolért a halálom.
Ezeket a sorokat itt hagyom nektek, hát ha
Megértitek egyszer, és többé egymásnak
Nem fordítotok hátat.

Refrén:
Az álmot, amit adtál nekem
A valóság emésztette fel.
Én neked adtam mindent magamból.
Senki se érthet üres szavakból.
A bánat, amit hagytál nekem
Igazi, és mindig velem lesz.
Valami fáj, megvonod a vállad.
A szeretteidnek ne fordíts hátat!

2010. november 24.