Vers1:
Ezt még látnod, olvasnod, hallanod, értened kell:
Én várok rád, de már félek, nem érhetlek el.
Nyakamban hordom emléked, kerüljek bárhova.
Ez rég elmúlt szerelmed megtestesült záloga.
Soha többet nem kacsintok másra szemöldököm rángatva.
Ez az élet szívemet megint csak áltatta.
Én nem ezt akartam, de már te se leszel több, mint egy lábjegyzet
Életem regényéből, szereped elvesztetted.
Pontosabban szólva, te dobtad el a felkérést.
Tisztázzuk tényleg, hogy ne legyen félreértés.
Elfoglaltad méltó helyed a csalódások listáján.
Bakker Attila! Tényleg, egy szép lánytól mit vártál?
A forgatókönyv íródik, de nem lesz benne happyend.
Búsan lépkedek tovább, mert megint menni kell.
Életem mozifilmjét akár ingyen is nézheted.
A színházi előadásokra se kell váltanod bérletet,
Mert üresen áll a színpad, és üres minden öltöző.
Szívem helyére egy darab szikla költözött.
Halványul bőröm színe, hisz már nincs, ami vért pumpáljon,
Ereim beszűkültek, és a lelkem messze távoz.
Sírkövemen ott virít egy mosolygó kép rólam,
Üzenve a világnak: legalább néha boldog voltam.
Nevem alatt cingár betűkkel egy halvány idézet.
Ha sikerül elolvasnod, emlékem idézd fel.

Refrén:
Néha, hogyha magányban telnek napjaid,
Jussanak majd eszedbe féltő szavaim.
Miattad éltem, és miattad haltam.
Nélküled nem lehetek egy darabban.
Néha, hogyha egyedül nézel az égre,
Jussanak majd eszedbe közös emlékek.
Veled boldog voltam, és nélküled félek.
Vajon a halál után milyen lehet az élet?

Vers2:
Így utólag visszanézve már nem is olyan szörnyű.
Persze, azért azt se mondom, hogy olyan könnyű.
Tüzes vassal égetném ki legszívesebben lelkem,
Mert nem bírok elcipelni egyszerre ennyi terhet.
Boldogságból csalódás, szép szavakból megbántás…
Ördögi a körforgás, és szívem meghátrált.
Túl sokan törték össze, túl hosszú a lista.
Nem is csoda, hogy már nincs a helyén, csak egy szikla.
De a szikla is képes, és ugyanúgy meghasad,
És a szívem helyén csak kőtörmelék marad.
Mi lesz a történetem vége? Ha megtudom, majd szólok.
A Mennyből valamelyik angyal szárnyával meglógok.
S ha a Pokolba kerülnék, majd az Ördög szigonyával
Nyitok meg egy átjárót erre a világra.
De még nem halok meg, csak messzire megyek.
Hozzád utolsó mondatom: Isten veled!
Én tényleg nem így akartam, de megváltoztatni nem tudom.
Az úton, min veled jártam, most egyedül kullogok.
Ez nem rajtam múlott, hanem egyedül csak rajtad.
Ez a gondolat még lelkem mindig marja.
Tovább lépni nem tudok, de azért elmegyek,
S magamban arra vágyom, hogy soha ne feledj.

Refrén:
Néha, hogyha magányban telnek napjaid,
Jussanak majd eszedbe féltő szavaim.
Miattad éltem, és miattad haltam.
Nélküled nem lehetek egy darabban.
Néha, hogyha egyedül nézel az égre,
Jussanak majd eszedbe közös emlékek.
Veled boldog voltam, és nélküled félek.
Vajon a halál után milyen lehet az élet?

Vers3:
Még pörög búsan a lemez, de lassan véget ér a dal,
És szobád négy fala közt csak szomorú csend marad,
Mert elfogynak a rímek. Nem maradt több mondandóm.
Hogy léphetnék be szívedbe, ha még mindig zárt ajtó
Kilincse fogadja kezem. Betörni nem fogom,
De ráragasztom neked pár kósza gondolatom:
Itt állok, és várok, talán egy szép napon majd beengedsz,
Csak kérlek, amíg nem kattan a zár, addig ne felejts el.

Refrén:
Néha, hogyha magányban telnek napjaid,
Jussanak majd eszedbe féltő szavaim.
Miattad éltem, és miattad haltam.
Nélküled nem lehetek egy darabban.
Néha, hogyha egyedül nézel az égre,
Jussanak majd eszedbe közös emlékek.
Veled boldog voltam, és nélküled félek.
Vajon a halál után milyen lehet az élet?

Ének:
Már csak egy emlék hullik szét.
Már csak egy régi szép emlék.
Minden régi pillantás, minden régi érintés
Már csak egy emlék hullik szét.
Már csak egy régi szép emlék.
Már nem hiszem, hogy vársz. Haza soha nem térsz.

2011. január 19. szerda