|
Vers1:
Ezt most neked, egyedül csak neked.
Szemem miattad sír, arcom miattad nem nevet.
Hányszor mondtad, hogy szeretsz, de ajkad többet nem imád.
A hazugság sűrű háló, és én nem láttam át a szitán.
Ölelések, csókok, apró érintések,
A múlt homályába vesznek, de én nem feledlek mégsem.
Melletted nem kellettek szárnyak, hogy repülni tudjak,
S most nélküled arcomon csak a könnycseppek futnak.
Én szerettelek szívemből, és még mindig ketyeg az óra
Itt bent a mellkasomban, de már nem futja jó szóra.
Tested karjaimban… már csak egy messzi ábránd.
Én mindig rád gondoltam, bármerre jártál.
És rád gondolok most is, szavakkal küszködve.
Én küzdenék érted, de el lettem üldözve.
Kilakoltattál szívedből, nincs már hova mennem.
Visszavágyok hozzád. Mond, mit kellene tennem?
Ennél fájóbb érzést elképzelni se tudnék.
Ami tegnap szép álom volt, attól most sírni tudnék.
És sírok is, most sírni kell, mert eltörött a mécses.
Földhöz vágtad, megtapostad. Mint a viasz, folyik vérem,
Mert megszakadt a szívem. Nincs szebb költői képem.
Megállás nélkül sírok, ha a tükörbe nézek,
Mert ott lóg a nyakamban egy tőled kapott ajándék,
Emlékeztetve arra, hogy a boldogság nem ajándék.
Könnyező szempár, verejtékező halánték…
Megmutattad a szépet, ebben a borzalmas világban,
De el is vetted tőlem, és már kiálthatok, hiába.
Messze vagy most tőlem, túl hegyeken és völgyeken.
Az átok újból rám talált, és mindent tönkretett.
Csak egy szavadba kerülne, és én szaladnék hozzád.
Elég lenne a tudat, hogy igen, engem ott vársz.
Kisétáltál az ajtón, ami szívemhez vezet,
De nem adom fel soha, mindig nyitva lesz neked.
Refrén:
Nem kerestem, és nem keresek soha többet
Egy boldog szónál, egy ölelésnél, egy forró csóknál.
Nem akartam, és nem akarok soha többet,
Csak téged örökre. Bárcsak ne futnál.
Vers2:
Ha nem létezne csalódás, nem létezne boldogság.
Felőröl minden gondolat, nem találok megoldást.
Nem segít itt már semmi. Se szép szavak, se csúnyák.
Megint a reménytelen, kínzó fájdalom lett úrrá.
Lelkem egy ragyogó darabját magaddal vitted.
Már nem számít, hogy mit érzek, vagy hogy mit hittem.
Most minden ott ér véget, hol hajdan elkezdődött.
Arcomon a mosoly végleg elkenődött.
Fél éve Te vagy az első, kit szeretni tudtam,
Kivel boldog voltam, kinek sose hazudtam.
Még mindig szeretlek. Ha nem hiszed, csak nézz rám,
Mélyen szemeimbe! Remélem, látod, miért fáj.
Naiv voltam most is, akár csak egy újszülött.
Közös álmunk hajója zátonynak ütközött.
De én hiszek még benne, benned és bennem,
Hogy az, ami szép volt, nem kell, hogy elvesszen.
A Ne Fordíts Hátat-ban, azt mondtam, soha többé
Nem akasztok ki képet, de aztán Te megjöttél,
És megváltozott minden, újra lett kincsem.
Kis csónakom az óceánon hullám emelte magasba.
Fel a felhők közé, a csillagokig haladva.
De ugyanez a hullám elnyelt engem végül.
Lelkem vára romokban, újjá soha nem épül.
Omladozó falai üzenik a világnak,
Hogy nincs az a szerelem, ami ne lenne hibátlan.
Én elfogadtalak volna együtt minden hibáddal,
Amikről még nem is tudok, de szívem kiállna
Érted minden próbát, ha arra lenne szükség.
A percek nélküled feketék, fehérek, szürkék.
Te voltál az egyetlen, ki színt hozott az életbe.
Így, hogy már nem vagy velem, nincs semmi értelme.
Refrén:
Nem kerestem, és nem keresek soha többet
Egy boldog szónál, egy ölelésnél, egy forró csóknál.
Nem akartam, és nem akarok soha többet,
Csak téged örökre. Bárcsak ne futnál.
Vers3:
Bárcsak ne futnál messze el! Bárcsak visszajönnél!
Én itt állok, és nézem, hogy váll sziluetted köddé.
De Te nem jössz vissza, elmentél örökre.
Bánatomban, s haragomban egy faágat török le.
Belerúgok padokba, felborítom a kukákat,
És ha hazaérek, majd feldúlom a szobámat.
Minek ez az élet, minek létezni egyáltalán?
Elmentél, nincs tovább, nincs olyan, hogy talán…
Mi lett volna, ha… De nincs már folytatás.
Köszönöm, hogy tényleg „időben” szoltál.
Hogyha nem fog többé port a porzsák,
Léte értelmetlen lesz, akárcsak nekem.
Egy szép napon elfelejtesz, már nem is tudod a nevem.
Emelt fővel távoznom soha nem sikerült,
De legalább a legvégén minden kiderül.
Nem marad elvarratlan egyetlen szál sem.
Nem én emellek magasba. Sajnos már nem
Ölelnek a karjaid, nem csókol meg a szád.
Nem súgod többé fülembe: Szeretlek Drágám.
De miért is mondok drágát? Hisz soha nem becéztél.
Ezt Cupido és társai rendesen benézték.
S én azóta is nézem, ahogy egyre távolodsz.
Utánad szaladnék, de megőrjít a fájdalom.
Létem kezedbe adtam, de most ujjaid közt szórod szét.
Én is eldobnám érzelmeim, mert minek hordoznék
Egy összetört szívet, egy kidobott lelket?
De nem tudom, mert még mindig nagyon kellesz.
Refrén:
Nem kerestem, és nem keresek soha többet
Egy boldog szónál, egy ölelésnél, egy forró csóknál.
Nem akartam, és nem akarok soha többet,
Csak téged örökre. Bárcsak ne futnál.
Vers4:
Minden barátomnak örömmel meséltem rólad.
Rémálmomban se gondoltam, hogy eljön majd az óra,
Mikor miattad borul rám a fájdalom lavinája.
Búskomoran lépkedek nagy házak árnyékában.
Nem akarom elhinni! Mégis, hogy fogjam fel?
Egyik nap még szeretsz, másikon útra kelsz.
Erre nincs józan ész, erre nincs értelem.
Miért kellett azt mondanod nekem, hogy ég veled?
Mert bántottak a múltban? Én nem bántottalak soha.
Ha így lenne, nem szólna érted rímek hosszú sora.
Én csak szeretni akarlak, veled élni boldogan.
Szabad ég alatt nézhetnénk a csillagokat.
S tőlem hullócsillag nélkül is kérhetnél bármit.
Ha hiszed, ha nem, nekem egyedül az számít,
Hogyha belenézek a szemedbe, ott lássam önmagam,
Ne pedig zárt ajtót, ne pedig több falat,
Hanem reményekkel teli, nyitott ablakot,
Melyen besüt a Nap, és fénye ránk ragyog.
Refrén:
Nem kerestem, és nem keresek soha többet
Egy boldog szónál, egy ölelésnél, egy forró csóknál.
Nem akartam, és nem akarok soha többet,
Csak téged örökre. Bárcsak ne futnál.
2011. január 13. csütörtök
|
