Vers1:
Én belekezdtem ebbe, és folytatni is fogon.
Hogy meddig jutok el, még előre nem tudom.
Egy kezemen számolom, hányan álltak mellettem,
De azt a pár embert soha el nem felejtem.
Lassan szavalom szavaim, hogy megérthesd a mondandóm,
Hogy legalább bennem ne találj zárt ajtót.
Pörgethetném nyelvem én is frappáns rímekkel,
De nekem a tartalom számít, az élet engem így nevelt.
Sorolhatnám én is bazmegek hosszú sorát,
De azzal csak meggyaláznám értelmem honát.
Elvesztettem sok embert, és páran mellém álltak.
Mindahányan vannak, bennem mind mást látnak.
Voltam én is kétszínű, mindenkinek mást mondtam.
A hátam mögött engem is rendesen szapultak.
Voltam én is álnok, csaltam meg lányokat,
Akik utána bosszúból megcsaltak meg más srácokat.
Ebben az országban az általánosítás nagyon megy.
Ha leköpnek, te visszaköpsz. A végzeted majd agyonver.
Mindenki olyan büszke, mindenki olyan öntelt.
Én kiállok a sorból, nem kérek ebből többet.
Manapság nő randizik nővel, és férfit fűz a férfi.
A fiatalság ezt látja, és csoda, ha nem érti,
Hogy miről szól az élet?
Lassan az értelmező szótárban kellene megnézned.
Mit jelent a szerelem, én szerencsére még tudom.
A kevés érzés közül ez az egyik, amit nem unok.
Bár sokan összetörtek, és még sokan össze fognak,
De szükségem van rá, hogy mosolyt csaljak az arcomra.
Mert egyedül senki vagy, de a párod mellett valaki,
De ezt ki kell érdemelni, nem elég csak akarni.
Ha befüvezve, részegen a másikra rámordulsz…
Engem nem tudsz becsapni, te is szeretetért koldulsz.

Refrén:
A sorok közt olvasva látod a lényeget:
Ami nem öl meg, az csak erősebbé tehet.
Csakhogy én meghaltam, végtelen hetekre,
De most nyílik szemem, és újraéledek.

Vers2:
Pisztoly csöve a fejemnél, kés pengéje a torkomnál.
Jobb kéz, bal kéz, életem bármelyik kionthatná.
Már nem tudom, mi a jó, és nem tudom, mi a rossz.
Már nem nevetek, hiába vicces a grimaszod.
Ha megvágod a kezed, először vérzik a seb,
Aztán begyógyul idővel, de meg marad a heg.
Itt bent a szívünk pont ugyanígy működik.
Ezt a tényt sokan kimondatlanul gyűlölik,
Mert nehéz bevallani, főleg önmagadnak,
Hogy az eltört pohár már nem ugyanaz megragasztva.
Millió rózsa nyíl, de mind elhullajtja szirmát.
Ne a hullócsillagtól, hanem magadtól kívánj…

Igazi barátot, igazi szerelmet,
Igazi arcokat, igazi nevekkel,
Igazi álmokat, igazi életet,
Igazi értelmet, igazi létednek.

Mindezt nem azért mondom, hogy neked olyan szar legyen.
Pont ellenkezőleg, én feléd nyújtom a kezem.
Te döntöd el, hogy elfogadod, vagy inkább elszaladsz,
És felhúzol még lelkedben számtalan betonfalat.
Hegek ékesítik testem. Ez már örökre így marad.
Ha így működik a szív is, ajkam hiába kacag.
Hiába írok a sorok végére ikszdéket,
Hogyha belül sírok álarcom rejtekében.
És ez mindenkire igaz, nem pedig csak énrám.
Komplett idióta mindaz, aki ezért ért vág.
Ne várj többet a világtól, mint amennyit te adtál.
Késő lesz akkor bánni, mikor már meghaltál.
Ha meghallgatod szavaim, és olvasol a sorok közt,
Akkor talán felfogod, hogy most rám szállt a komor köd.
De történjék bármi, nem feledem, hogy itt jártam
Ezen a Földön. Az ember tényleg mit várhat?
Célokat hajszolunk, és leszarjuk az utat.
Boldogságot az talál, ki nyitott szívvel kutat.
Aki megjátssza magát, azzal az élet is csak játszik,
S ha beleestél a verembe, már kiálthatsz bármit.
Ne változz meg másért, csak magad miatt változz,
S egy idő múlva rájössz, nem is ül rajtad átok.

Refrén:
A sorok közt olvasva látod a lényeget:
Ami nem öl meg, az csak erősebbé tehet.
Csakhogy én meghaltam, végtelen hetekre,
De most nyílik szemem, és újraéledek.

2011. január 18. kedd