Vers1:
Amikor több benned a félelem, mint a remény,
Akkor már nem számít, bármilyen jól is kefélsz.
Akkor már nem számít semmi,
Akkor már nem lehet mit tenni.
Attila legszívesebben kivetné magát a legelső autó elé,
Mert amit mondtam, arra nincs bocsánat. Amit tettem arra nincs mentség.
És amit érzek, az már annyira semmit se számít,
Ha az élet mindig újabb és újabb akadályt állít
Kettőnk közé.
Bár lehetne ez a srác a tiéd, te pedig az övé.
Lelkem darabokra hullott, melyek már annyira aprók.
Az se változtatna semmin, ha megmondanám neked a frankót.
Megbabonáz a szemed, a szád, minden érintésed, amikor
Hozzám bújsz váratlanul. Már elmondtam annyiszor.
Összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, nem láthatlak többé.
Egyik felem a múltat feneketlen szakadékba lökné,
A másik éltetné.
Amikor velem, vagy csak simán rajtam nevettél.
Amikor összekulcsolva megszorítod kezem…
Félek, már csak emlék, és könnybe lábad szemem.
Hull a hó az arcomba, de nem víz folyik le rajta.
Amit letöröltem arcodról, az a könny most az én arcomat marja.
A mi virágunk talán ilyen örökké hervadó fajta,
De ha eleget öntöznénk, akkor csak kinyitna majdan.
Igaz a mondás, miszerint a pornó soha nem hagy el,
Meg hogy egy este akár egyszerre több sörrel is lehetsz.
De nekem egy igazi nő kell, egy olyan igazán belevaló,
Akivel nincs tabu téma, akivel minden igazán passzol.
Nem pedig ő passzol le engem, ha valami hülyeséget csinálok.
Én is csak ember vagyok, jól tudom, rengeteget hibázok.
Magammal vitázok,
Hogy miért kellett megint rózsaszín ködbe burkolni a szemem?
Basszus tényleg, hova tettem már megint a józan eszem?
Egyik felem válaszol: Attila, neked olyan nem is volt.
A másik csendben hallgat, és rá kell jönnöm, ennyi volt.
Ha most úgy érzed, gyűlölet áztatja a soraim,
Ki kell, hogy ábrándítsalak. Bár az érzés még korai.
Még koránt sem értem, hogy mi zajlik le bennem.
Hogy akarlak-e még, vagy pedig már elegem lenne?
Nem tudom tényleg,
De azt biztosra mondhatom, hogy több sebből vérzek.

Refrén:
Nem egyszer, nem kétszer, nem százszor
Cseng fülembe vissza az a pár szó,
Ami mosolyt csalt az arcodra.
Végtelen nevetést a hangodba.
Nem egyszer, nem kétszer, nem ezerszer,
De már nem lobog tűz a szemedben.
A történetünk mesének indult,
De tragédia lett a vége, nincs kiút.

Vers2:
Akkora bennem az üresség, hogy már semmit se érzek.
Se örömöt, se bánatot, és az se fáj, ha vérzek.
Elegem van a szavakból. Lesújt a mondat: Így jártam.
Nem tudok neked hátat fordítani, mert még mindig kívánlak.
Egyedül a világ végén kútba dobom életem.
Kifejezéstelen arccal mondom neki: Ég veled!
Már nem létezem.
Lelkem messze szállt vérző testem húsának börtönéből.
Ne várjon megváltást senki a saját ördögétől.
Buta ábránd volt minden, ami kettőnkről szólt.
Nem maradt más itt belül, csak egy kiégetett folt.
Halványuló létem küszöbét átlépted.
Csorgattál egy kis vért az ereimbe, de már vége.
Nem maradt semmi.
Csalódottságom határtalan. Mit lehetne tenni?
Mond el, és én megteszem. Nekem már úgyse számít.
Talán hallod, hogy a szél feléd szomorú sóhajokat szállít.
Vajon gondolsz-e még rám úgy, mint mikor karomban feküdtél?
Szívem úgy kattog, akár egy vekker. Ha tehetném, leütném.
Lehet, én vagyok túl egyszerű, és ezért nem értem ezt a bonyolult világot.
Sokszor sötétségbe burkolódzik nekem az, ami másoknak világos.
De ők meg pont azt nem értik, amit én tisztán látok.
Ami egyeseknek áldás, az nekem leginkább átok.
Csendben várok.
Nem értelek meg, de tudom, neked se könnyű.
Látom, ahogy szemed sarkában a könny gyűl.
Tudom, nehéz elmondani. Tudom, nem akarsz becsapni.
Megtennék érted mindent. Nem akarok számodra meghalni.
Elfeledni úgyse foglak, ahhoz túl sok szépet adtál.
Remélem, cserébe tőlem te is szép emlékeket kaptál.
Mosolyod éltet.
Visszaránt az álomba, pedig tudom, feledni kéne.
Egyetlen közös képünkre szomorúan nézek.

Refrén:
Nem egyszer, nem kétszer, nem százszor
Cseng fülembe vissza az a pár szó,
Ami mosolyt csalt az arcodra.
Végtelen nevetést a hangodba.
Nem egyszer, nem kétszer, nem ezerszer,
De már nem lobog tűz a szemedben.
A történetünk mesének indult,
De tragédia lett a vége, nincs kiút.

Vers3:
Nehezen jönnek a szavak, de amikor elkap az érzés,
Serceg a pappír tollam alatt. Kék betűk tengerén nézz szét!
Gyere, hajózz el velem egy szigetre, ahol nincs más, csak mi ketten.
Attila már csak ilyen, meg semmitől se retten,
De retteg.
Rettegek, mert úgy érzem, minden jó dolog rossz véget ér.
Az élet nem ad útbaigazítást, ha rossz útra tévedtél.
Hiába fordulnék könnyes tekintettel az ég felé.
Inkább lehajtom fejem, hogy az emberek ne nézhessék,
Mennyire gyenge vagyok belül, és hogy ez mennyire látszik rajtam.
Új időszámítás kezdődik. Új ábrándnak lettem a rabja.
Annyi mindent mondanék, de te már döntöttél, és kiállsz a döntésed mellett.
Létezésem elfújta a szél, elmosta a hullám. Nézd mivé lettem
Nélküled.
Lelkemben romokban áll az összes épület.
Persze nem te romboltad le mindet,
De építened se sikerült egyetlen egy szintet
Se. Így nem fogad más, ha magamba nézek, csak a kopár világ,
Ahol nincs levél a fákon, és elhervadt az összes virág.
Ahol nem ragyog a Nap, és éjjel nem ragyognak csillagok.
Nem is csoda, ha bús léptekkel mindent itt hagyok.
Száguld a pillanat.
De mosolyod örökre belopta magát a szívembe, annyira csintalan.
Bármilyen messze is szaladok, ez a pár emlék itt marad.
Talán az idő majd megszépíti a dolgokat.
Számomra ez az egyetlen vigasztaló gondolat.
Az egyik felem azt mondja: az idő nem változtat meg semmit.
Igaz, hogy a fájdalmon egy kicsit enyhít,
De nem megoldás.
Másik felem azt mondja: ne add fel, mert ha mégis csak belopnád
Magad az ő szívébe, akkor lehetne a végén boldogság.
De ismerve a helyzetet, tudom, ez csak bolondság.
Az én szívem már fáradt. Csak vár. Harcolni képtelen.
Minden elhalkuló dobbanása azt ordítja, légy velem.
Nem élvezem
Nélküled az életet. Remélem, nem hagytam ki a lényeget.

Refrén:
Nem egyszer, nem kétszer, nem százszor
Cseng fülembe vissza az a pár szó,
Ami mosolyt csalt az arcodra.
Végtelen nevetést a hangodba.
Nem egyszer, nem kétszer, nem ezerszer,
De már nem lobog tűz a szemedben.
A történetünk mesének indult,
De tragédia lett a vége, nincs kiút.

2011. február 1. kedd